„A győztesek a célszalagon tartják a szemüket, nem az akadályokon.”

Frank Edward Peretti

Ez az egyik kedvenc idézetem.

Nagyon is ide kívánkozik a fenti idézet, hiszen a maroknyi magyar nem kevés akadályt küzdött le és nem vérmes reményekkel indult neki a thaiföldi világbajnokságnak. Miért? Mert itthon a sárkányhajózás nem tartozik az erősen támogatott sportágak kategóriájába…mert Thaiföld is az egyik olyan szeglete a világnak, ahol a sárkányhajózás a mindennapok része…mert, a sárkányhajóban olyan erős ázsiaiaknak ez nem távolság, jelentős volt az ázsiai csapatok részvétele…mert – ahogyan megszokhattuk – az USA, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Kína hihetetlen sok versenyzővel érkezett. A több száz fős nemzeti válogatottak mellett az 50 fős magyar különítmény nem tűnt említésre méltónak…az első futamunk derekáig még a kivetítőkre sem kerültünk fel.

De kezdjük az elején. Már a tavalyi szegedi világbajnokságon is látszott, hogy a kis csapat, fiatalok és kevésbé fiatalok, igen jó közösséget alkotnak. A válogatottak (junior, senior) a felkészülés során pedig még inkább összekovácsolódtak. Ebben természetesen sokat segített, hogy pl. a junior csapat gerincét, a 14 főből 11-et a mi egyesületünk állította ki. A hosszú utazás után fáradtan érkeztünk meg. Sok idő nem volt az akklimatizálódásra, hiszen megkezdődtek az edzések. Két nap, 1-1 órát biztosítottak a rendezők a csapatoknak a víz, a sárkányhajók megtapasztalására. Még csak nem is sejtettük, hogy milyen eredmények rejtőznek csapatainkban.

A világbajnokság a leghosszabb számmal, a 2000 m-rel kezdődött. Legnagyobb örömünkre a Senior B Mix hajó (a fedélzetén a Dragon Steel SE 3 női versenyzőjével) szoros versenyben a dobogó 3. fokára lapátolta magát. Inspirálóan hatott ez az eredmény Junior csapatunkra ugyanis 2000 m-en, megelőzve Nagy-Britanniát, az Egyesült Államokat és Ausztráliát is, hogy csak a népesebb legénységgel érkező nemzeteket említsem, ezüstérmet szerzett. Megjegyzem, kategóriájuk sajátossága, hogy nincs meghatározva, hogy a legénységben milyen arányban kell férfi és női versenyzőnek lenni. Ezt a szabályt a többi csapat ki is használta, csak férfi sportolókat ültetve a hajóba, szemben a magyar csapattal, ahol 3 lány is helyet kapott. A juniorokat egyedül Thaiföld csapata tudta megelőzni (egyébként szinte minden számban a házigazdák domináltak).

A Thaiföldi Világbajnokság további képei

A 2000 m-es szám után kis pihenőt kaptunk, így jutott idő elefánt háton lovagolni, bejárni az úszó piacot, botanikus kertben hűsölni és egy buddhista templomot meglátogatni. Bár rövid időnk volt csak rá, de ízelítőt kaphattunk a helyi kultúrából, a thaiföldiek vendégszeretetéből, a különleges ételekből és a csodás tájból.

A következő napokon a 200 m, valamint az 500 m került sorra. A futamok során a Senior B Mix csapatunk is jól teljesített, szoros küzdelemben maradt le a dobogóról. A Senior B Open hajó mindkét távon kisdöntőzött és ott első és második helyet ért el. A fiatalok nem elégedtek meg a 2000 m-en elért ezüstéremmel, a rövidebb távokon megcélozták az arany érmet, Thaiföld csapata azonban ismét közbeszólt, mindkét távon ezüstéremmel zárták a világbajnokságot a juniorok.

Leírhatatlan, hogy napról napra milyen érzések kavarogtak bennünk. A legelső bronz és ezüstérem után mindenkiben tudatosult, hogy bármilyen kis nemzet vagyunk, bármilyen kicsi a válogatottunk, a Dragon Steel SE versenyzőinek továbbra is helye van a válogatottban. Milyen volt az élet a verseny helyszínén? Hihetetlen vibráló, izgalmas. Kavarogtak a színes mezek, mosolygó versenyzők barátkoztak egymással… Figyeltük a többi csapat bemelegítését, „csatakiáltásaikat”. A kis magyar csapat életkortól függetlenül figyelt egymásra, örültünk egymás eredményeinek, bosszankodtunk, ha egy eltörött lapát komolyan befolyásolta az eredményt…

Kedvet kaptál, hogy szabadidődet a jó levegőn, egy jó csapattal töltsd el?

És még néhány szám, 30 országból 3335 sárkányhajós vett részt a világbajnokságon, ami ezzel az eddigi legnépesebb nemzetek közötti világbajnoksággá vált.

Nagyon köszönjük az itthon maradt egyesületi tagoknak, edzőknek, családtagoknak azt a támogatást, amit ebből a nagy távolságból is érezhettek a válogatott versenyzők. Köszönjük a hajnali kelést, hogy megnézhessétek a futamokat, a buzdító üzeneteiteket. Köszönjük a Magyar Sárkányhajó Szövetségnek, a Dragon Steel SE-nek, az egyesület vezetőinek, a szülőknek és a ISD DUNAFERR Zrt-nek, hogy ezzel az élménnyel gazdagabbak lehettünk, igyekeztünk helytállni.

A résztvevők nevében lejegyezte az egyik kísérő.

A DRAGON STEEL SE 2019. évi eredményei