A DRAGON STEEL SE 57 versenyzőjével, fantasztikus teljesítményt nyújtott a 2018.07.16-22-án megrendezett Szegedi Klubcsapat Világbajnokságon, mely az eddigi legnagyobb világbajnokságnak tekinthető, hiszen 30 ország, 6200 versenyzője vett részt. A DRAGON STEEL SE 2009-ben alakult, dunaújvárosi székhelyű egyesület, azonban az edzéseink főként Rácalmáson és a tagjaink lakóhelye szerint az ország több helyén vannak. Taglétszámunk közel 80 fő. Tavaly Sen A (40 év felettiek) csapatunk, a Klubcsapat Eb-én Franciaországban bronzérmes lett, magyar bajnokok is lettünk és sikereink ellenére Dunaújváros az idén nem támogatott bennünket. Az U18-as Rácalmási fiatalokat a nevezési díjjal a Duna-menti települések Alapítvány és egy magánszemély támogatta. A szülők, edzők rendkívül pozitív, segítő hozzáállása is kiemelkedő volt. Az U18-as DRAGON STEEL SE legénység főként Rácalmási kajakosok, Faddi-, Balatonföldvári és saját (DSSE) evezőseinkből, dobos és kormányosból állt össze. Több edzőtáboron, közös edzésen, outrigger felmérésen és versenyen vettünk részt közösen. A világbajnokságra nagyon komolyan készült az egyesületünk, rengeteg befektetett munka van mögötte és itt nem csak a fizikai felkészülésre gondolok, hanem a vezetés részéről az előkészítés is komoly energiákat emésztett fel. Ennek szépen beérett a gyümölcse. A DRAGON STEEL SE öt különböző csapattal kvalifikálta magát és indult a Vb-n, melyek a Jun A (U18) kishajós mix, Jun A (U18) nagyhajós open, Premier (13 évtől felső korhatár nélkül) kishajós mix, Sen A (40 év felettiek) kishajós mix, Sen C (60 év felettiek) kishajós mix.
A világbajnokságra hétfőn, 16-án érkeztünk a pályaedzések és a megnyitó miatt. Kedden és szerdán a 200 méteres futamok zajlottak. Már az első versenynapon a Junior A (U18) mix legénységünk a három fordulós küzdelemben, megerősítve az első győzelmüket, a végső fordulóban egy frissítéssel, mérhetetlen győzni akarással, fölényes egyhajós győzelmet arattak. Az első versenynapon az egyesületünk hozta Magyarország első aranyérmét! Sírtunk a boldogságtól a fiatalok kiemelkedő teljesítménye miatt. Az arany csapat legénysége: Bucsi Blanka, Dózsa Bálint, Ecsődi Sára, Pahocsa Kristóf, Kupsza Gergő, Kovács Benedek, Csőregi Dorka, Horváth Laura, Poszpischil Bálint, Tiringer Márk, Fenyvesi Zsolt, Fischer Péter, Tóth Villő dobos és Fehér Nárcisz kormányos. Még ezen a napon a Premier mix vegyes kishajós legénységünk a kisdöntő 5. helyét érte el, ami a 26 induló közül az összesített 13. helyet jelentette. A legénység: Bruzsik László, Szilvásy Nóra, Tóth Edit, Tóth Gergely, Nagy Zoltán, Csobaji Botond, Ábrahám Anna, Inger Ádám, Rubicsné G. Lívia, Letenyei Krisztina, Nagy Sándor, Bencs Botond, Inger Zita dobos és Dr. Rubics László kormányos.

Kedvet kaptál, hogy szabadidődet a jó levegőn, egy jó csapattal töltsd el?

A szerdai napon a nagy szél mellett is, a nap újra ránk ragyogott. Délelőtt a Sen A (40 év felettiek) és Sen C (60 év felettiek) kishajós csapatunk versengett. A Sen A hajónk a kisdöntő 6. helyére küzdötte be magát, ez a 21 induló közül a 13. helyett jelentette. A legénység: Bruzsik László, Tóth Edit, Bíró Andrea, Mester Zoltánné, Nagy Sándor, Nagy Zoltán, Csobaji Botond, Dr. Rubics László, Rubicsné G. Lívia, Mester Zoltán, Bényi Andrásné, Inger Zita dobos és Fehér Nárcisz kormányos. A Sen C legénységünk a megváltozott szabályrendszer miatt 8 fővel indulhatott csak, és a háromfordulós megmérettetésben a 6. helyen végzett. A legénység: Kótai Ferenc, Ruffing Gyöngyi, Csobaji Előd, Szatmári Csaba, Varga József, Hubikné T. Éva, Gálné S. Éva, Pipa Károly, Varga Béla, Jászainé H. Rozália, Nagy-Berzsenyi Zsófia dobos és Balla Gábor kormányos.

Délután a Jun A (U18) nagyhajós open legénységünk küzdött a pályán az éremért. Az open legénységünkben négy lányunk is versenyzett. A fiatalok itt is rendkívül elszántan versenyeztek. Az USA és a Kanadai csapat erősnek bizonyult, de sikerült egy-két futamban megszorongatnunk őket. A DRAGON STEEL SE ismét a dobogó harmadik helyére állhatott fel, büszkeségünkre bronzérem került a versenyzőink nyakába. A bronzcsapat legénysége: Bucsi Blanka, Dózsa Bálint, Ecsődi Sára, Pahocsa Kristóf, Kupsza Gergő, Bencs Botond, Mátéka Zoltán, Fenyvesi István, Terebesi Áron, Kovács Benedek, Csőregi Dorka, Horváth Laura, Poszpischil Bálint, Tiringer Márk, Fenyvesi Zsolt, Fischer Péter, Potyi Károly, Varga Krisztián, Puller Patrik, Fenyvesi Máté, Jánosi Richárd, Bucsi Bálint, Tóth Villő dobos és Tóth Edit kormányos.

A csütörtöki és pénteki nap az 500 méteres távoké volt. Csütörtökön sajnos az aranyérmet nyert csapatunk a megváltozott szabályrendszer miatt csak 9 evezőssel indulhatott, egy fiút ki kellett vennünk a csapatból, így a tömegelosztás és a csapatátszervezés miatt a résztvevők is változtak. Mindezek mellett az U18-as egység ismét kiválóan szerepelt. A csereemberek maximálisan teljesítettek és a hiányzó egy fő se vetette őket vissza, hiszen fantasztikus küzdelemmel az ezüstérmet szerezték meg. Tehát ismét boldogan ünnepelhettük őket! Az ezüstérmes legénység: Bucsi Blanka, Ecsődi Sára, Pahocsa Kristóf, Bencs Botond, Kovács Benedek, Csőregi Dorka, Horváth Laura, Poszpischil Bálint, Tiringer Márk, Fischer Péter, Jánosi Richárd, Tóth Villő dobos és Fehér Nárcisz kormányos.

A Premier mix csapatunk sajnos nem jutott be a döntőbe.

Pénteken délelőtt 500 méteres távon a Sen A (40 év felettiek) és Sen C (60 év felettiek) kishajós csapatunk versengett. A Sen A hajónk 9 fővel a kisdöntőbe bejutott, de sérülés miatt vissza kellett lépnünk a további versenyzéstől. A Sen C legénységünk itt teljes létszámmal indult és a háromfordulós megmérettetésben az előkelő 4. helyen végzett. A legénység: Bíró Andrea, Kótai Ferenc, Ruffing Gyöngyi, Csobaji Előd, Szatmári Csaba, Varga József, Hubikné T. Éva, Gálné S. Éva, Pipa Károly, Varga Béla, Jászainé H. Rozália, Nagy-Berzsenyi Zsófia dobos és Balla Gábor kormányos.

Délután a Jun A (U18) nagyhajós open legénységünknek volt fellépése 500 méteren az éremért. A fiatalok itt is beleadtak mindent, keményen küzdöttek egymásért, a csapatért, a bronzéremért. A bronzcsapat legénysége: Bucsi Blanka, Dózsa Bálint, Ecsődi Sára, Pahocsa Kristóf, Kupsza Gergő, Bencs Botond, Mátéka Zoltán, Fenyvesi István, Terebesi Áron, Kovács Benedek, Csőregi Dorka, Horváth Laura, Poszpischil Bálint, Tiringer Márk, Fenyvesi Zsolt, Fischer Péter, Potyi Károly, Varga Krisztián, Puller Patrik, Fenyvesi Máté, Jánosi Richárd, Bucsi Bálint, Tóth Villő dobos és Dr. Rubics László kormányos.

A 2000 méter fordulós, üldözéses rendszerben a Tiszán lett megrendezve a szombati és vasárnapi napon. A rendkívül magas induló csapat szám miatt egy-egy kategóriában két döntőt is kellett indítaniuk a szervezőknek. A Sen A csapatunk szombaton az első döntőben 1 sec büntetéssel 4. helyezett lett, az összesítésben ez a 12. helyet jelentette. A legénység: Bruzsik László, Tóth Edit, Bíró Andrea, Mester Zoltánné, Nagy Sándor, Nagy Zoltán, Csobaji Botond, Szulik Ferenc, Rubicsné G. Lívia, Mester Zoltán, Bényi Andrásné, Kurucz Zoltán, Inger Zita dobos és Dr. Rubics László kormányos.

A Premier mix legénységünk az utolsó napon, 2000 méteren az első döntőben szintén 4. helyezett lett. Az összesítésben ez a 14. helyet jelentette. A legénység: Szilvásy Nóra, Tóth Edit, Tóth Gergely, Mester Zoltánné, Csobaji Botond, Ábrahám Anna, Csőregi Dorka, Inger Ádám, Harmath Dániel, Nagy Sándor, Rubicsné G. Lívia, Dózsa Bálint, Nagy-Berzsenyi Zsófia dobos és Dr. Rubics László kormányos.

A DRAGON STEEL SE rendkívül kiemelkedő eredményeket mutatott fel a XI. Klubcsapat Világbajnokságon, Szegeden. Az utánpótlás csapat négy Vb érme (arany, ezüst és két bronz), a Sen C egység 4. és 6. helyezése, a Sen A és Premier mix hajóink a világ középvonalában elhelyezkedése, nagy büszkeséggel tölt el bennünket. Reméljük még sok embertársunknak hoztunk boldogságot, elégedettséget a szívébe. A jövőre nézve, reméljük, csapataink megmaradnak, továbbra is eredményesen és sikereket felmutatva tudjuk folytatni munkásságunkat!  Várjuk új sporttársak jelentkezését is!